Hat órával később már az első sorban vágtam a halálfájdalmas képet. Pár ribanc fejbevágott a hülye csápolásuk közben. Minimum egy ujjrepedéssel mentek arrébb és nem a fejem volt kemény. Katie félig a színpadon feküdt, de Steve sikeresen kikerülte a bokája felé nyúló műkörmöket. Ennyit a tömegből való kitűnésről. Valaki vesén vágott, én meg hátrarúgtam cserébe. A hangok alapján talált. Végülis fogtam a már majdnem üres sörös poharamat és halálos unalommal bámultam a fiúkat. Minek kellet pofáznom?! Ha befogom a szám, akkor most én is élvezhetném a show-t. A zene megállt Steve pedig beleszólt a mikrofonba.
- Sziasztooook!
Óriási visítás, mind “Szeretlek!” vagy “Szia!”, de az igazán merészek egy “Dugj meg!”-et is bevállaltak. Persze én továbbra is faarccal szaggattam le a barátnőmet a színpadról.
- Héhé kicsi lány…
Ugye vak vagyok és nem rám nézett. A francba!
- Te ott!!
Igen, rám nézett. Jó mondjuk nem egy hétköznapi látvány egy unott arc az első sorban. Főleg ha tényleg haláli a koncert, de azért semmiképp nem lehetett volna azt mondani, hogy úgy néztem ki, mint aki mindjárt bealszik.
- Tudod mit ígértél - mosolygott rám Katie.
- Kösz, hogy emlékeztetsz. Tudod, hogy szeretlek.
Valaki adjon valamit, amit hozzá vághatok. Valahol láttam egy macskaköves utat. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, ahogy a képek is, különböző kínzási módszerekről.
- Talán nem jó a buli? - kérdezte éles hangon Steve.
Néhányan megbámultak, majd mindenki egyszerre kezdte ordítani, hogy “Király!” és “Zsír!” meg “Cool!”. Én meg tovább álltam világfájdalmas képpel és szidtam a világot. Valamint magamat. Az a kurva szám… ha nem jár, akkor most édesen csápolnák mit sem törődve, hogy leverik a fejem meg a vesém. Elvégre az utóbbi csak hatszázezer forint a feketepiacon. Kit érdekel. Csak mutathassam Steve-nek, hogy élek. Igazság szerint a banda többi tagját nem is nagyon ismertem. Őt is csak onnan ismerem, hogy Katie folyton áradozott róla. Várjunk csak valahol volt egy Katie is a közelben.
- Az az igazság, hogy… - hogy a jó büdös életbe került a kezébe a frontember mikrofonja és egyáltalán, hogy került a srác mellé -… az én kis barátnőm halálos beteg és már csak pár hete van hátra ezért is hoztam el.
Mi vaan? Csak kerüljön a kezem közé… úúú, de ki fogom nyuvasztani. Még, hogy halálos beteg vagyok. Meg a kis péniszem! A barátnőm szemébe néztem és úgy suttogtam “ Katie MacRiev készülj a halálra!”.
- Oh… - halt el Steve hangja. - Akkor szóljon ez a dal…
- Sziasztooook!
Óriási visítás, mind “Szeretlek!” vagy “Szia!”, de az igazán merészek egy “Dugj meg!”-et is bevállaltak. Persze én továbbra is faarccal szaggattam le a barátnőmet a színpadról.
- Héhé kicsi lány…
Ugye vak vagyok és nem rám nézett. A francba!
- Te ott!!
Igen, rám nézett. Jó mondjuk nem egy hétköznapi látvány egy unott arc az első sorban. Főleg ha tényleg haláli a koncert, de azért semmiképp nem lehetett volna azt mondani, hogy úgy néztem ki, mint aki mindjárt bealszik.
- Tudod mit ígértél - mosolygott rám Katie.
- Kösz, hogy emlékeztetsz. Tudod, hogy szeretlek.
Valaki adjon valamit, amit hozzá vághatok. Valahol láttam egy macskaköves utat. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, ahogy a képek is, különböző kínzási módszerekről.
- Talán nem jó a buli? - kérdezte éles hangon Steve.
Néhányan megbámultak, majd mindenki egyszerre kezdte ordítani, hogy “Király!” és “Zsír!” meg “Cool!”. Én meg tovább álltam világfájdalmas képpel és szidtam a világot. Valamint magamat. Az a kurva szám… ha nem jár, akkor most édesen csápolnák mit sem törődve, hogy leverik a fejem meg a vesém. Elvégre az utóbbi csak hatszázezer forint a feketepiacon. Kit érdekel. Csak mutathassam Steve-nek, hogy élek. Igazság szerint a banda többi tagját nem is nagyon ismertem. Őt is csak onnan ismerem, hogy Katie folyton áradozott róla. Várjunk csak valahol volt egy Katie is a közelben.
- Az az igazság, hogy… - hogy a jó büdös életbe került a kezébe a frontember mikrofonja és egyáltalán, hogy került a srác mellé -… az én kis barátnőm halálos beteg és már csak pár hete van hátra ezért is hoztam el.
Mi vaan? Csak kerüljön a kezem közé… úúú, de ki fogom nyuvasztani. Még, hogy halálos beteg vagyok. Meg a kis péniszem! A barátnőm szemébe néztem és úgy suttogtam “ Katie MacRiev készülj a halálra!”.
- Oh… - halt el Steve hangja. - Akkor szóljon ez a dal…
- Claudia Darcy-nak - búgta a mikrofonba a kis ribanc és földöntúli mosollyal nézett rám.
- Gyere fel te is kislány - kiabálta Steve - és énekeld velünk el a Black Roses című számot.
- Gyere fel te is kislány - kiabálta Steve - és énekeld velünk el a Black Roses című számot.
Nem fogok énekelgetni főleg nem a Black Roses-es Steve-vel. Nem engedhetem, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Kijelentettem, hogy nem, és különben is halálos beteg vagyok. Ó, hogy maradjunk kettesben Katie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése