2013. február 18., hétfő

Há', mi folyik itten? o.O


Üdvözlet újra a végtelen világháló lakóinak, Alexa Scott visszatért és remélhetőleg már nem is tűnik el ilyen hosszú-hosszú időre. (Persze csak azoknak szól akik hiányolnak, na meg akik nem. :D )
Az elmúlt egy hónapban sok minden történhetett volna, de be kell vallanom, hogy igazából csak nagyon lusta voltam írni, na meg az a fránya írói válság, amikor meg van a lényeg a fejedben, de az istenek se akar kijönni.  Na, de mától fogva, hazafelé sétálva a szép időben, nem fogok zenét hallgatni, hanem szabadjára engedem a gondolatimat és beengedem a pozitív (esetleg negatív) energiákat. :D
Kezdjük is mindjárt egy kis panaszáradattal. :D Mikor oda jutottam, hogy abba az iskolába megyek szakácsnak, amit Nem nevezünk nevén, igazán a reklámja motivált. Ez a marketing így hangzott: 2012. szeptemberétől csúcstechnológiás konyha lesz. Elismert külföldi és hazai szakemberek tanítanak majd.
Ezzel szemben végre valahára eljutottunk odáig kb. két hete, hogy mi tanulók rendeztük be a tankonyhánkat. (Értem itt a nagy hűtők mozgatásától kezdve az egyéb igen csak súlyos gépek helyére rakását. Mikor rákérdeztünk, hogy ezt mért mi csináljuk azt a választ kaptuk, "Így megtanultok berendezni egy tankonyhát." Vicc az egész, nekem ne mondja senki, hogy a szakemberek/munkások rendezik be a helyet, akkor már nem látjuk át, meg azért nem hiszem, hogy az utánunk következő osztályok kedvéért vagy a Hogyan rendezzünk be egy tankonyhát. napon szétszedik az egész mindenséget és megkérik a népen, pakoljanak 100 és annál több kilós gépeket. Ennyit a hiper szupert modern konyhánkról, holnapi napon pedig elmosogatjuk az edényeket, mert akkor ESETLEG szerdán főzhetünk az ISKOLA BÜFÉJÉNEK. Persze az senkit se zavar, hogy ÁPRILISBAN szintvizsga lesz és a 48 ételből egyetlen egyet sem tudunk elkészíteni, de azért az alapítványi díjat minden hónapban be tudják szedni, és persze szakácsruhát varrattatni is tudnak, persze a mi kontónkra. Ezért fogok én kockás tornacsukában főzni. :D
A második állítás, miszerint elismert szakemberek tanítanak minket... hát, mit mondjak... osztályfőnökünk az egyetlen szakács az egész kócerájban. Tény, mindent megtesz értünk, és biztosan nagyszerű szakács, de azért nem hiszem, hogy olyan sok találat lenne a Google-n. 
Szeptembertől igáig pedig azzal töltöttük napjaink nagy részét, hogy Gordon Ramsay: A Pokol konyhája c. műsor 9 évadját kivégeztük. Oh, yeah. Igaz főzni még nem tudok, de választékosan káromkodni angolul már igen. :D
Jártam bőrgyógyászaton, gondoltam minek fizessek, ha már SZTK-ra megcsinálják. Igen ám, de őkelmük nem foglalkoznak egészségügyi kiskönyvekhez való dolgokkal, az a suliorvos feladata, de... DE 7000-ért megoldható. :D Hol élsz te ember?! Magándoki 3000-ért megvizsgál és már mehetsz is. Szeretlek Magyarország! 1,5 év és agyő... találkozunk a másvilágon... ;)
Igazából jó dolgot nem tudok most írni. Mérges vagyok az iskolára, de mégis feldob a tavasz, a madarak és az új mozdony. *.* Fecskének hívják és fecskés matricával van tele, a kék üléseiről ne is beszéljek. :D Na és az új metró... meghalok a piros-fekete kockás üléseiért. ^.^ Még mindig egy nagy gyerek vagyok. :D De nem tehetek róla, én csak örülök az élet apró örömeinek. :)
Igazából ennyi. Nem tudok mást írni. Még annyi végszónak... Drukkoljatok, hogy rávegyem Bogyót jöjjön fel velem a Citadellára, mert nem állapot, hogy nem láttam még közelről a "csajszit". :D

See ja!