2013. január 13., vasárnap

Új év, Új élet

Újra itt, bár már nem most volt elseje. Kicsit kimaradt az életemből a blogolás. :S Próbálom majd pótolni  mert ugye ez egy amolyan drog, amit nem lehet csak úgy elfelejteni, meg nem is akarom. ;)
Záporoznak a gondolatok a fejemben, csak éppen nem akarnak írásban is megjelenni, elég makacsok, és az erőszak hatására csak még jobban begubóznak.
Múlthéten Mr. Cicával ( :D Ígérem egyszer jobb nevet is kitalálok az uraságnak, esetleg majd ő magának.) nekiindultunk eredetileg a Citadellának. Bevallom őszintén életem során egyszer sem jártam még a helyen, télen meg még még úgyse láttam. Neki vágtunk tehát a lépcsők sokaságának (vagyis csak én, kép 1.) és eljutottunk a Várnegyedbe, ahol is úgy döntöttünk a BKV szolgáltatását igénybe véve indulunk tovább a magaslatnak. Neki is indultunk csak éppen egy másik magaslaton kötöttünk ki. :D Lásd Normafa. Persze ez is gyönyörű szép hely és még rózsaszín pad is van. ^.^ :D A suliban meg rózsaszín hosszabbító. :P Jöjjenek a képek. :)


Kép 1, avagy a lépcső már elavult ;)



Enyém a világ! :)


 Normafa:




:D Hát nem gyönyörű? :'D


Nővérkém, Devil, úgy döntött az éneklést választja hobbinak, és alapított is egy csapatott, a Darksun-t. Peti G és Orsika :) Én támogatom a kezdő művészeket. :) Remélem nektek is tetszeni fog. :)